Címlap

Transzfer helyzetjelentés

Már számos bezárás előtt álló világ megnyílt transzferre, lassan félúton járunk. Ezért Vyvyanne, a játék producere, megosztott velünk néhány adatot és sok hasznos információt a mögöttünk és előttünk álló folyamatokról. Lássuk, hogy áll a transzfer.

Már majdnem félúton járunk, hogy megnyissuk a transzfert minden bezárás előtt álló világon. Elendilmir, Estel, Riddermark, Gilrain, Firefoot, Eldar, Nimrodel, és Anduin szerverekről mostanra már lehet költözni. Morthond október 19-én, hétfőn (délután 5 óra körül) lesz elérhető és Windfola október 20-án, kedden, hasonló időben. Illetve megnyitottuk Brandywine és Evernight szervereket is (a két legnagyobb), melyekről csak EL költözni lehet más megmaradó világra.

A többi bezárás előtt álló világon is megnyitjuk a transzfer lehetőségét az elkövetkezendő hetekben, figyelve a stabilitásra, jelentjük majd be mindig a következőt. Ez 1-2 hetenkénti rendszerességet jelent. A szerverek megnyitásának sorrendjét a következő listán láthatjátok: szerver sorrend.

Mi a helyzet az új szerverekkel és adatközpontokkal, amiért lényegében ez az egész szerver-konszolidációt végrehajtjuk? Az új hardverek beállítása nagyszerűen halad. Már minden felszerelést elhelyeztünk és kiépítettünk, most az a fáradságos feladat vár ránk, hogy minden szoftvert és adatot a régi hardverekről átköltöztessünk az újakra, megbizonyosodjunk, hogy minden rendben működik, teszteket futtassunk, stb. Csinálunk egy terhelési próbát az új Bullroarer Béta szerveren is egy-két hét múlva, amint az időpont végleges, kihirdetjük. A cél, hogy minden elkészüljön az amerikai Hálaadás ünnepre. Addig is folyamatosan figyeljük az Evernight népességét és már több hardverrel is bővítettük, hogy növeljük kapacitását. Amennyiben hibákat vennénk észre, akkor lassítunk a transzferen, de reméljük, hogy erre nem lesz szükség, mert tudom, hogy mindenki várja már a lehetőséget, hogy új világra költözhessen.

Konszolidáció utáni ingyenes transzfer a megmaradó világok közt

Eredetileg azt mondtuk, hogy biztosítunk egy hónapos időkeretet, melyben a játékosok átköltözhetnek egy másik megmaradó világra, amennyiben eredeti választásuk rossznak bizonyult. Aztán néhány tesztelés és kezdeti próbálkozás után rájöttünk, hogy ez a szabad transzfer nem fog működni. E helyett mindenkinek biztosítunk 3 transzfer érmét egy accountra, amit az új hardverre való költözéskor adunk, és Ingyenes Transzfer Eventeket. Az eventek ideje alatt lehetőség lesz, hogy ingyen átvigyetek karaktereket egy másik megmaradó világra.

Mind a 10 szerveren lesz ilyen egy hónapig tartó esemény, minden ciklusban 2 szerveren (1 EU és 1 US). Ez lehetővé teszi a játékosoknak az adott szerveren, hogy abban a hónapban ingyen átvihessék karaktereiket egy másik megmaradó világra (nem lesz szükség transzfer érmére hozzá). Például az Arkenstone hónapjában egy játékos választása szerint egy, vagy akár összes Arkenstone szerveren lévő karakterét átviheti a Brandywine, Crickhollow, Landroval, vagy Gladden szerverre ingyen. Közeledve a szerver-konszolidáció végéhez és az új adatközpontokra váltáshoz, kiteszünk majd egy ütemtervet minderről. Ezt olvashatjátok majd a honlapon, fórumokon, heti levelekben, illetve az éppen aktuális szervert kiírjuk majd a Launcher hírei közé is. A 3 transzfer érme, amit kaptok, arra lesz jó, hogy a főbb karaktereiteket tudjátok mozgatni ezen időkereten kívül is, ha nem szeretnétek várni. A fizetős transzfer ára 1 érme karakterenként. Az accounton megosztott tárgyak mozgatása ingyenes.

RP és RE világok névadási szabályai

Tudjuk, hogy nagyon sok játékos lép a Laurelinre és Belegaerre az összevonások miatt, anélkül, hogy teljesen értenék a szerepjátékos szerverek szabályait. Ezeken a szervereken csak szerepjátékos nevek használhatóak. Ez azt jelenti, hogy az a név, ami a szabályokon kívül esik, megváltoztatható. Ez sokként érheti azok a játékosokat, akik már évek óta olyan néven játszanak, amely ezeken a szabályokon kívül esik.

December 31-ig megpróbáljunk egy enyhített változatát használni a névadási szabályoknak, mintha az RP szerver csak egy lenne a többi közül, ahol nincsenek ilyen előírások. Azt javaslom mindazoknak, akik ezeket az RP szervereket választják új otthonuknak, hogy lépjenek kapcsolatba az In-Game Supporttal és kérjenek átnevező érmét (rename token), hogy megelőzzék a szabálysértést. A végső ingyenes transzferek után a névadási szabályok visszaállnak az eredeti szerepjátékos verzióra és a nevetek újra megváltoztatható lesz.

Hozzászólások

Jól értem, hogy evernight betelni látszik, ez mivel járhat?
Igen, jelenleg már többen játszanak ott, mint Brandywine szerveren. Első lépésben lassítják a transzfert, ha ez nem elég, akkor ideiglenesen, Brandy-hoz hasonlóan lezárhatják, amíg az új hardverek helyükre nem kerülnek.
Túl sokan indultak meg.... köszi a választ!