Boldog születésnapot Bilbó és Frodó!
Furcsa véletlen folytán, két kedvenc hobbitunk egy azon napon, ma, szeptember 22-én ünnepli születésnapját. A játékban ehhez kapcsolódóan már néhány napja elérhető egy küldetés, melyben segíthettek Frodónak összegyűjteni az évek alatt igazi legendákká nőtt történeteket, amiket a hobbitok Bilbó váratlan eltűnéséről szőttek. Majd ezeket Frodóval együtt átadhatjátok öreg barátunknak születésnapi ajándékként. A küldetés minden karakterrel egyszer teljesíthető és szeptember 24-ig elérhető. Ha korábbi években megcsináltad egyik karakterrel, akkor vele idén nem lehet újra.
Engedjétek meg, hogy ezen alkalomból Bilbó híres, hangzatos és hosszú ünnepi beszédével zárjam a hírt - egy kicsit rövidítve :).
„- Kedves atyámfiai! - kezdte Bilbó, felemelkedve székéről.
"Halljuk! Halljuk! Halljuk!" - bömbölte mindenki...
- Kedves Zsákosok és Boffinok - kezdte újra -, kedves Tukok és Borbakok, Turkák és Hur-kák, Gödrösök, Kürtösök és Bögyösök, Nagytüszőfiak, Pozsgák, Kotorékok és Csülkök. - "Csü-lö-kök!", kiáltotta egy idősebb hobbit a pavilon végéből. Persze, őt is Csülöknek hívták, és méltán: igen nagy lába volt, rendkívül dús szőrzettel borítva - egyébként az asztalon pihentette.
- Csülkök - ismételte meg Bilbó. - És kedves rokonaim, Tarisznyádi-Zsákosék, akiket nagy örömmel üdvözlök megint Zsáklakban. Ma van a száztizenegyedik születésnapom: ma lépek be a három egyesbe! - "Hurrá! Hurrá! Éljen sokáig!" - üvöltötte mindenki, vígan dörömbölve az asztalokon. Bilbó igazán remekül csinálta. Épp az ilyet szerették: csak röviden és velősen.
- Remélem, valamennyien ugyanolyan jól érzitek magatokat, mint én. - Fülsiketítő éljenzés. Hangos kiáltások: "Igen!" (és "Nem!")...
De Bilbó még nem fejezte be. Az egyik fiatalember kezéből, aki ott állt mellette, kikapta a kürtöt, és háromszor egymás után jó erősen belefújt. A lárma alábbhagyott.
- Nem fogom sokáig untatni a társaságot - kiáltotta Bilbó. Általános éljenzés. - Ma egy bizonyos célból hívtalak ide mindannyiótokat. - Ezt olyan hangon mondta, hogy fel kellett rá figyelni. Kis híján csend lett, és egy-két Tuk hegyezni kezdte a fülét.
- Sőt, három célból! Először is, hogy elmondjam, milyen határtalanul szeretek itt mindenkit, és milyen kevés ez a száztizenegy esztendő, ha ilyen kiváló és nagyszerű hobbitok közt élhet az em-ber. - Falrengető helyeslés.
- Az itt jelenlévőknek a felét sem ismerem fele olyan jól, mint szeretném, és a fele részüket se szeretem fele annyira, mint ahogy megérdemelnék. - Ez már váratlan volt, és egy kissé nehezen érthető. Itt-ott felcsattant a taps, de a legtöbben még birkóztak a hallottakkal: vajon bóknak kell-e ven-ni?
- Másodszor: a születésnapom megünneplésére. - Újabb éljenzés. - Azazhogy születésnapunkat kellett volna mondanom. Hiszen ma van ugyebár az én kedves unokaöcsémnek és örökösömnek, Frodónak a születésnapja is. Ma lesz nagykorú, és átveszi örökségét. - Szórványos taps az idősebbek közül, hangos "Frodó! Frodó! Éljen Frodó!" kiáltások a fiatalabbak részéről. Tarisznyádi-Zsákosék összevonták a szemöldöküket, és töprengeni kezdtek, mit jelent az, hogy "átveszi örökségét".
- Ketten együtt száznegyvennégy évesek vagyunk. Pontosan ennyi az itt jelenlévők száma is, figyelemre méltó szám: egy nagytucat, ha szabad így mondanom. - Semmi éljenzés. Nahát, ez nevetséges. Sok vendég, különösen Tarisznyádi-Zsákosék, sértve érezte magát: nyilván csak azért hívták meg őket, hogy kiteljen a szám, mint amikor a boltos összecsomagolja a portékát. "Még hogy egy nagytucat! Micsoda közönséges modor."
- Ugyanakkor, ha szabad felemlítenem a régi históriát, ma van az évfordulója annak is, hogy egy hordóban megérkeztem Esgarothba a Hosszú Tavon, igaz, akkor kiment a fejemből, hogy épp a születésnapomra érkeztem. Még csak ötvenegy éves voltam, és nem tulajdonítottam olyan nagy jelentőséget a születésnapoknak. De azért így is nagyon finom volt a lakoma, habár emlékszem, szörnyen náthás voltam, és csak annyit bírtam mondani: "Köszödöb széped." Hadd mondjam most érthetőbben: köszönöm szépen, hogy eljöttetek erre a kis ünnepélyre. Makacs csend. Mindenki attól tartott, hogy valami dal vagy vers következik: kezdték unni a dolgot. Mért nem hagyja már abba ezt a sok beszédet, hogy végre ihassanak az egészségére? De Bilbó nem kezdett se dalolni, se szavalni. Egy kis szünetet tartott.
- Végül harmadszor - folytatta aztán -, szeretném, ha meghallgatnátok egy bejelentésemet. - Az utolsó szót olyan hangosan és váratlanul mondta, hogy mindenki felült, aki még képes volt rá. - Sajnálattal kell bejelentenem, hogy - noha száztizenegy év, mint mondtam, nagyon rövid idő köztetek - most már vége. Elmegyek. Ezennel elbúcsúzom. Isten veletek!
Lelépett a székről, és eltűnt. Vakító fény villant, a vendégek hunyorogtak. Mire kinyitották a szemüket, Bilbónak nyoma veszett. Száznegyvennégy hüledező hobbit dőlt hátra a székén egy árva szó nélkül...”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
