Címlap

Update 19.3

Hétfőn érkezik Update 19.3-as frissítés, amely a szokásos hibajavításokon felül néhány remek kis fejlesztést is hoz a játékba. Cikkünkbe igyekeztünk összeszedni ezek közül a legfontosabbakat.

Housing

Sokáig elképzelhetetlennek hittük, de az érkező frissítéssel hatalmas szabadságot kapunk a különféle dekorációk elhelyezésére. Miután az adott helyre kitettük a berendezési tárgyat, x, y és z koordináták irányába mozgathatjuk 10 méteres körön belül, az eddigi forgatáson felül. Ez jelenleg a házon belül lévő tárgyakra vonatkozik, udvaron továbbra is csak forgatás lehetséges. Az új, színes jelöléssel pedig még jobban átlátható a már-már zsúfoltnak tűnő dekor mód.
Bevezetésre kerül az un. Premium Housing Writ, melyet prémium házak eladásánál kaphatunk, valamint Store-ban is vásárolhatunk és új házak vételéhez használhatjuk fel.

Chat

Holnaptól immár 8 különféle, játékosok által készítet chat szobában is fent lehetsz egyszerre, az eddigi 4 helyett. A world chat mellett megjelenik a kereskedésre szolgáló globális /trade és a /lff, ahol csapatos küldetésekhez, instákhoz kereshetsz majd társakat. A fejlesztők kérik, hogy igyekezzetek ezeket rendeltetésük szerint használni.
A /say hibáját kijavították, távolságát pedig 15-ről 25 méterre növelték. Ha ez sem lenne elég, használd a /shout parancsot, ami kétszer olyan távol is hallható.

Egyéb

  • Végre account bound lesz a North Ithilien virágokból kinyerhető Extract!
  • Egy játékosnál legfelejebb 9999 gold, 999 silver, 99 copper lehet. Hogy ne történjen gold vesztés, a fejlesztők különféle biztonsági megkötéseket hoztak létre, így például nem tudod kiszedni a levélben kapott aranyat, ha ezzel átlépnéd a határt.
  • A T1-es raid páncél cseréjéhez továbbiakban nincs szükség a T2-es deed teljesítésére